A legapróbb kis észrevételekkel kezdődik, például, amikor kedvesen megkérjük életünk párját, hogy legyen szíves kidobni azt a bizonyos csúnya árnyalatú és szakadt inget, amit valamiért minden másnap viselni akar.
Ha ez első csatánkat megnyertük a „hogyan vegyük rá a férfit arra, amit nem akar,” – nevű háborúban, vérszemet kapunk, és az élete többi területébe is igyekszünk bele-beleszólogatni. Elkezdjük kritizálni az étkezési szokásait, majd azt, hogy miért nem bírt még mindig előrelépni a munkahelyén, később a barátait kezdjük szidni, majd azon kapjuk magunkat, hogy a szerelmünkre várunk este a lakásban, de az csak nem érkezik meg.
A párunknak sokkal fontosabb a férfiúi büszkesége, minthogy ezt elviselje. Egy kapcsolat megromlásának első komoly jele pedig az, amikor a barátunk a saját anyjához hasonlít minket, és ezt nem jó értelemben teszi.
A férfiak nem szeretik, ha anyáskodnak felettük, tisztelet a kivételnek. Azzal, hogy minden módon bele akarunk szólni a szerelmünk életébe, azzal az anyja szerepébe bújunk, pedig a nő a férfi életében támogatói szerepet kéne, hogy betöltsön. Ha mégse bírjuk ki, hogy valamit megemlítsünk neki, ami nekünk nem tetszik, és miért is bírnánk ki, hisz nőből vagyunk, akkor igyekezzünk azt finoman tenni, és fogalmazzunk így: én igazán nem akarok beleszólni az életedbe, de – hátha így nem bántjuk meg annyira.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest